Rehabilitált vagyok, és bármikor készen állok a megszégyenítésre.
Fel szeretnék ébredni egy világban fájdalom nélkül. De ha minden kívánságom teljesülne, akkor az összes álmom megsemmisülne.
Én egy tökéletes világból származom, egy világból, ami ismeretlen okból ellökött magától.
Száműzött lettem, száműzött egy Föld nevű bolygóra, hol érdekesnek , furcsának tekintenek. Sokszor visszaemlékszem a világra, ahonnan jöttem. Ott csak Tündérek éltek. Nem feltétlen a mesebeli tündérekre kell gondolni. Nem áttetszőek, nincsen szárnyuk és nem is, tudnak repülni. Külsőleg csak apró különbségek vannak köztük és az emberek között. Annyira szentimentális, emocionális lények, olyan apró rezgéseket felvesznek, amit az emberek, meg sem éreznek Elvontnak, bolondnak vagy akár butának titulálják őket. Az emberi faj olyan hihetetlen módon tud lelki gyilkosságokat végrehajtani, hogy észre sem veszik. Megfeledkezve arról, hogy a mai digitális műanyag életben vannak még érzések - elenyésző és ritka, - de vannak.
Nem csak az a Bohóc, aki a cirkuszban a porondon áll. Minden Tündér Bohóc. Állarcként hordják a vidámságot.
Maszkomat betonfalként használom, azzal kerítem körbe rózsaszín lelki világomat.
Sok ember fél a Bohócoktól. A Bohóc állarca egyszerre nevettet és félelmet kelt. Magába foglalja a „gondtalan élet" hazug érzetét.
A félelemkeltés pedig az önvédelem elengedhetetlen kelléke.
Én nem a filmekben látott szörnyektől, sárkánytól félek. Magától az embertől! Életem során a legnagyobb fájdalmat mindig emberektől kaptam. Szépen lassan megölnek. A végén semmi más nem marad belőlem csak a maszkom. A könnyem elapad, és saját magam árnyéka leszek. Bármit megteszek fájdalom, vagy akár bűntudat nélkül. Hiszen nem létezem.
Maszkomat betonfalként használom, azzal kerítem körbe rózsaszín lelki világomat.
Sok ember fél a Bohócoktól. A Bohóc állarca egyszerre nevettet és félelmet kelt. Magába foglalja a „gondtalan élet" hazug érzetét.
A félelemkeltés pedig az önvédelem elengedhetetlen kelléke.
Én nem a filmekben látott szörnyektől, sárkánytól félek. Magától az embertől! Életem során a legnagyobb fájdalmat mindig emberektől kaptam. Szépen lassan megölnek. A végén semmi más nem marad belőlem csak a maszkom. A könnyem elapad, és saját magam árnyéka leszek. Bármit megteszek fájdalom, vagy akár bűntudat nélkül. Hiszen nem létezem.
Ezek, azok a sebek, melyek soha nem fognak begyógyulni. Nem hiszek azokban, akik nem hisznek bennem. A Csodába vetett hitem az éltető elemem.
A Világ meg fog borzongani, amikor a féregnek szárnya no. Most féregnek látnak, de hamarosan gyönyörű pillangó lesz belőlem. Lefagy az arcokról a mosoly, és tükrök tömkelege szétreped. Nagy kerekre nyitott szemek, és az érthetetlenség érzete „Ez, hogy lehet…?"
Hát, tessék én ebben hiszek.
Hát, tessék én ebben hiszek.
Olyan nagy gyűlölet halmozódott fel csöppnyi szívemben attól a rengeteg mocskos zsinegtől, amivel körbeszorították. Gyűlölöm a gyűlölködőt, és megerőszakolnám az erőszaktevőt. És a bűntudat apró szellőjét sem érzem. Az a nevetséges, hogy nem csak én rettegek, hanem tőlem is rettegnek.
Eljövök akár egy kataklizma, és mindenki pofájába nevetek.
Színplán Bohóc vagyok .
