Emlékszem rá , amikor vagy ezerszer sírtam hozzád. Mindent elmondtam neked , de soha nem jutott akkor eszembe hogy lesz egyszer egy idő , amikor elbúcsúzunk . De nem vesztem el úgy érzem , nem vagyok reménytelen , nem felejtettem el. Ezektől az érzésektől nem tudok többé reszketni , ezek az érzések kirohantak az ajtómon , és nem jönnek vissza. Ezeket az érzéseket nem tudom megragadni többé , ez az üresség el van bújva az alsó fiókomba . Nehéz lenne ezeket színlelni , és nem megyek vissza újra.
Emlékszem amikor sokáig együtt voltunk , most újra egyedül vagyok ? Hol kezdjem el ?
Sírtam egy kicsit , számomra meghaltál kicsit . Kérlek mondd , hogy nincs többé lemondás.
De nem vesztem el , nincs többé lemondás , nem felejtettem el. Ez akkor volt , most ennek vége . Nincs többé az ami régen volt . Kezd minden a helyére állni . Nem tudok többé színlelni .
